A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

Paprikás, paradicsomos tészta

Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg tészta (pl. penne), 1 kisebb vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 friss, vagy 3 evőkanál mélyhűtött paprika, 2-3 mélyhűtött, finom nyári paradicsom, 2 dl paradicsomlé, bazsalikom (friss, vagy mélyhűtött), 1 csapott evőkanál cukor, olaj, só, bors.


Elkészítése: A tésztát enyhén sós vízben főni tesszük. 

Az apróra vágott hagymákat és a csíkokra vagy kockákra vágott paprikát olajon megdinszteljük, rászórjuk a cukrot, kissé összesütjük. 

Felengedjük kis vízzel, hozzákavarjuk a felvágott paradicsomot, fűszerezzük, beletépjük a bazsalikomleveleket, addig főzzük, míg a leve kissé megvastagszik.

Hozzákavarjuk a paradicsomlevet, összeforraljuk. 

Ráöntjük a leszűrt tésztát, felforraljuk, ha szükséges, utána ízesítünk.

Paradicsomkonzerv házilag

Aki még nem próbálta, annak talán furcsán hangozhat, ám az üvegben eltett paradicsom nagyon finom, megőrzi élénkvörös színét. Kisebb üvegekbe ajánlott eltenni, mert felbontás után viszonylag hamar romlik, még hűtőben is. Használatkor vegyünk ki belőle amennyit frissen is felhasználunk, és adjuk az ételekhez.
Hozzávalók: érett paradicsom, bazsalikom, petrezselyemzöld, fokhagyma, tartósítószer. Elkészítése: A paradicsomokat felkockázzuk, szűrőbe téve kicsit lecsepegtetjük. Ezután üvegekbe töltjük, és nyomogatjuk, hogy ne maradjanak légbuborékok benne, nem baj, ha kicsit törik a paradicsom. Ízlés szerint 1-2 levél bazsalikomot, 1-2 szál petrezselymet és nagyságtól függően 1-2 cikk fokhagymát nyomkodunk a széléhez. Addig nyomkodjuk, hogy saját leve elfedje. Lezárjuk, és nedves dunsztban kidunsztoljuk, a vízben hagyjuk kihűlni. Fontos: A zöldfűszereket különös gonddal mossuk meg előtte, hogy a romlásveszélyt kiküszöböljük. Tipp: Tehetünk bele bármilyen zöldfűszert, amit szeretünk, és amit paradicsomos ételekkel használhatunk, de akár a paradicsomot is elrakhatjuk önmagában – ízlés szerint.

Padlizsános, gombás egytál

Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg gomba, 1 lilahagyma, 1 piros színű paprika, 1-1 zsenge, kisebb cukkíni és padlizsán, 2-3 finom, érett paradicsom, zöldkapor, petrezselyemzöld, só, bors, zsiradék. Elkészítése: A hagymát és paprikát szélesebb csíkokra vágjuk, zsiradékon a gombával kissé megdinszteljük. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a felvágott zöldfűszerekkel, hozzáadjuk a keresztben kettévágott, kb. fél centi vastagra felvágott padlizsánt (héjával együtt) és cukkínit, és fedő alatt, lassú tűzön majdnem készre pároljuk. Ha szükséges, kevés vízzel pótoljuk a levét. Belekavarjuk a felvágott paradicsomot, és együtt készre főzzük.

Paprikás, paradicsomos tészta

Egyszerű, finom, könnyű


Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg tészta (pl. penne), 1 kisebb vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 friss, vagy 3 evőkanál mélyhűtött paprika, 2-3 mélyhűtött, finom nyári paradicsom, 2 dl paradicsomlé, bazsalikom (friss, vagy mélyhűtött), 1 csapott evőkanál cukor, olaj, só, bors.

Elkészítése: A pennét enyhén sós vízben főni tesszük. Az apróra vágott hagymákat és a csíkokra vagy kockákra vágott paprikát olajon megdinszteljük, rászórjuk a cukrot, kissé összesütjük. Felengedjük kis vízzel, hozzákavarjuk a felvágott paradicsomot, fűszerezzük, beletépjük a bazsalikomleveleket, addig főzzük, míg a leve kissé megvastagszik. Hozzákavarjuk a paradicsomlevet, összeforraljuk. Ráöntjük a leszűrt tésztát, felforraljuk, ha szükséges, utána ízesítünk.

Tepertős krumpligaluska paradicsomos mártással


Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 20 dkg tepertő, 4 dl tej, 3 dl paradicsommártás, 3+2 kanál liszt, só, bors, cukor, zsiradék.


Elkészítése: A krumplit enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, a levét felfogjuk, a burgonyát azonnal összetörjük. Hozzáadjuk a 3 kanál lisztet, csomómentesre kavarjuk, belekavarjuk a darált tepertőt, szükség szerint annyi levet öntünk vissza rá, hogy a tűzre visszatéve, puliszkasűrűségű masszát kapjunk. Felforraljuk, sózzuk, borsozzuk, a tűzről lehúzzuk. A maradék két kanál lisztből, kevés zsiradékkal világos rántást készítünk, a paradicsomlevet és a tejet lassanként ráöntve, simára kavargatjuk. Cukorral, csipet sóval ízesítjük, pár percig lassan forraljuk, és a tányérra szaggatott krumpligaluskákhoz kínáljuk.

Bruschetta imádat

Életem egyik legkimagaslóbb gasztronómiai élménye volt, amikor megkóstoltam a hagyományos brushettát. Hogy lehet ilyen egyszerűen ilyen finomat készíteni? A receptjét a régi blogomon érik el itt: http://eveskozben.blogspot.com/2010/05/hagyomanyos-etvagyhozo-bruschetta.html
(Igen, elfelejtettem a jelszavát, így már nem tudtam tovább használni).

Egyszerűen elképesztő, de csak finom, nyári, napon ért paradicsomból az igazi sajnos

És egy padlizsános verzió, ami szintén nagyon finom.


Hozzávalók: 1 kisebb padlizsán, 3-4 paradicsom, 1 kisebb vöröshagyma, bazsalikomlevél ízlés szerint, só, bors, zsiradék; a tálaláshoz: pirítós, fokhagyma, zöldhagymaszár vagy metélőhagyma.


Elkészítése: A vöröshagymát apróra vágva megpároljuk, az apró kockákra vágott padlizsánt hozzáadva üvegesre pároljuk. Ekkor adjuk hozzá a szintén apróra vágott paradicsomot, a felvágott bazsalikomlevelet, sót, borsot, és az egészet addig pároljuk, míg a paradicsom már megpuhul, de nem megy szét. A pirítósokat fokhagymával bedörzsöljük, olívaolajjal megkenjük, olívaolajjal megkenjük, megpakoljuk a bruschettával, megszórjuk vágott metélőhagymával és bazsalikommal, langyosan kínáljuk, de behűtve is nagyon finom.

Fiiiinom! :)

Csípős, paradicsomos tészta




Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg tetszés szerinti tészta, 25 dkg füstölt sonka, 4-5 nagy érett paradicsom, 3-4 cikk fokhagyma, 1 kis zöldpaprika, kevés csípős paprika, só, bors, lehetőleg friss bazsalikom; a tálaláshoz sajt.
Elkészítése: A tésztát feltesszük főni. Közben a fokhagymákat vékony szeletekre vágjuk, kevés zsiradékon épp csak megfuttatjuk. Rászórjuk a kis kockára vágott zöldpaprikát és csípős paprikát, amikor kissé összeesik, rászórjuk az apróra vágott paradicsomot, sózzuk, 7-8 tépett bazsalikomlevelet adunk hozzá, addig sütjük, míg selymes szósz lesz belőle, és a paradicsomkockák megpuhulnak.
A közben kifőtt tésztát leszűrjük, lecsepegtetjük, a paradicsomos szószba forgatjuk, vagy tetszés szerint azzal meglocsoljuk vele. Apróra vágott sonkával, reszelt sajttal bőven megszórva kínáljuk.
Megjegyzés: ha van rá lehetőségünk, friss bazsalikommal készítsük, az igazi ízét így hozza ki. Tálaláskor is szórjunk pár friss bazsalikomlevelet a tésztára. 

Töltött paradicsom


Hozzávalók 4 személyre: 8 közepes, érett, de még kemény paradicsom, 10 dkg rizs, 3 csirkemáj, 2 tojás, 1 dl tejföl, 1 vöröshagyma, zsiradék, só, bors, majoránna, petrezselyemzöld.
Elkészítése: A paradicsomokat megmossuk, a tetejüket levágjuk, a belsejüket kikaparjuk, a paradicsomokat enyhén megsózzuk. A vöröshagymát apróra vágjuk, a zsiradékon megdinszteljük. Közben a tojást és a rizst főni tesszük. A májakat elkaparjuk, a hagymához adva sózzuk, borsozzuk, addig sütjük, míg egészen kifehérednek. Levesszük. A tojást megpucoljuk, kis kockákra vágjuk, a májat elkavarjuk a rizzsel és a tojással, illetve az apróra vágott petrezselyemzölddel, majoránnával. A paradicsomokat megtöltjük, kikent tűzálló tálba helyezzük, meglocsoljuk a tejföllel, 20 percig sütjük.

Mit fagyasszunk?

Nagyon jól bírja a mélyhűtést a kistök, cukkíni. Ezt reszelve, vagy a frissnél kissé vastagabbra vágva fagyasszuk. Ha leveshez, főzelékhez reszelve szeretnénk eltenni, ne felejtsünk kevés illatos, üde zöldkaprot tenni mellé!
Használat előtt hagyjuk felolvadni, itassuk fel róla a vizet, tovább úgy használjuk, mint a frisset.

Petrezselyemzöldet, zöldkaprot is fagyasszunk mellé! Érdemes adagonként eltenni.


Tökéletesen fagyasztható a paradicsom. Leveshez egyben, szószokhoz, húsokhoz is kockára ávgva, lecsepegtetve érdemes fagyasztani.
Nem kell felolvasztani felhasználás előtt, akkor tönkremegy.


Gyönyörűen megtartják színűket a levélfélék, így salátát, spenótot, sóskát, petrezselyemzöldet, bazsalikomot, zöldkaprot, lestyánt is fagyaszthatunk.

Az a legjobb bennük, hogy ízük és színűk csodálatosan megőrződik


Duplán ötletes, ha kisebb paprikákat töltünk meg apróra vágott petrezselyemzölddel. Leveshez, csorbához kiváló, de bármi máshoz kitűnő fűszerező. A csípős paprika szintén nagyon jól eláll, ám ezzel is vigyázzunk: ha kiolvad, tönkremegy. Fagyosan vágjuk az ételhez, akár a már kitálalt leveshez is.

Használatkor levágunk egy kis szeletet, vagy ha kisebb a paprika, beletesszük egyben.