A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lángos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lángos. Összes bejegyzés megjelenítése

Padlizsános lángos


Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2 közepes méretű sárga krumpli, 2-3 paradicsom, 3 dkg élesztő, 2 dl tej, 1-2 cikk fokhagyma, 1 vöröshagyma, 1 közepes padlizsán, 1 evőkanál cukor, só, bors, tejföl, sós túró, vagy muzsdé – ehhez 2-3 cikk fokhagyma, kevés zsiradék.

Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, megtisztítjuk, áttörjük és hagyjuk kihűlni. Közben az élesztőt 1 kanál cukorral 1 dl langyos tejben felfuttatjuk. A liszthez adjuk a burgonyát, fél kávéskanálnyi sót, majd az élesztős tejet. Annyi langyos tejet adunk még hozzá, hogy lágy, de dolgozható tésztát kapjunk.  Jól kidolgozzuk, letakarva duplájára kelesztjük.
A padlizsánt, héjastól kisebb kockára vágjuk, a zsiradékon megfuttatott apróra vágott vöröshagymához és az áttört fokhagymához adjuk, fedő alatt lassan pároljuk, míg összeesik. Hozzákavarjuk a kis kockára vágott paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, és addig sütjük, amíg a paradicsom is megdinsztelődik,a levét elfőtte. A tűzről levéve a zsírból kiszedjük, és kihűtjük.
A megkelt tésztából tojásnyi darabokat tépünk, ezeket olajos kézzel lángos alakúra formázzuk. A közepükre kenünk a töltelékből, félbehajtjuk, és a széleket jól összenyomkodjuk. Körülbelül 10-15 percig újra pihenni hagyjuk őket, majd bő, forró zsiradékban szép pirosra sütjük.
A tetejüket tejföllel vagy muzsdéval lekenjük, sós túróval megszórjuk. A muzsdéhoz 2-3 cikk fokhagymát összezúzunk, annyi vízben, ami bőven ellepi, főni tesszük. Megszórjuk csipet sóval, pár percig fedő alatt főzzük. Akár így, akár tejföllel elkavarva kenjük a lángosra.

Zöldhagymás burgonyás béles



Hozzávalók (10 darabhoz): 40 dkg liszt, 2 közepes, lehetőleg sárga krumpli, kb. 2.5 dl meleg  víz, 1 tasak száraz élesztő, 1 csapott evőkanál cukor, fél teáskanál só; a töltelékhez: 1 kötés újhagyma, fél csokor petrezselyemzöld, 1-2 evőkanál olaj; a tetejére, vagy a mártogatáshoz: tejföl, 1-2 cikk fokhagyma, só, pirospaprika.



Az élesztőt felfuttatjuk, a megfőzött, áttört és kihűlt krumplival együtt a többi hozzávalóval lágy tésztát gyúrunk, megkelesztjük. Ha megkelt, lisztezett felületre borítjuk, 5 egyenlő részre vágjuk, egyenként kis cipót formázunk belőle. Kb. 10 percig pihenni hagyjuk, majd béles nagyságúra – vékonyra nyújtjuk. Míg pihen, a zöldeket apróra vágjuk. A zöldeket elkavarjuk kevés olajjak, pici sót szórunk rá. A kinyújtott béles két alsó sarkába halmozzuk úgy, hogy felül és középen üresen hagyjuk.A felső végét ráhajtjuk, majd az üresen hagyott helyen derelyevágóval elvágjuk. Meleg helyen újra megkelesztjük. Forró olajba rakva mindkét oldalukról szépen megsütjük, papírtörlőre szedve a felesleges zsiradékot felitatjuk. 

Megjegyzés: Fokhagymával ízlés szerint ízesített, kissé sózott tejföllel még melegen kínáljuk.

Káposztás béles

Roppant könnyű elkészíteni, és nagyon finom. Ráadásul kiválóan bírja a hűtést, így nem is kell azonnal kisütnünk mindet: adagokra vágva, olajos kézzel cipóvá formázva rakjuk műanyag zacskóba. Felhasználás előtt szintén olajos kézzel, olajos felületen nyomkodjuk szét, és már süthetjük is a ropogós, ízletes finomságot!



Hozzávalók (8-9 db.): 50 dkg finomliszt, 40 dkg friss káposzta (szép zöld, laza fejszerkezetű), kb. 3 dl víz, 1 dl tejföl, 1 teáskanál cukor, 1 tasak szárított élesztő; a tálaláshoz: tejfül, fokhagyma, só, olaj, zöldhagyma.
Elkészítése: A káposztát kisebb darabokra vágjuk, lereszeljük, megszórjuk kevés sóval, 30 percig pihentetjük. A tejfölt 2 dl vízzel elkavarjuk, langyosra melegítjük, a cukorral együtt felfuttatjuk benne az élesztőt.  A liszthez öntjük, kevés sót adunk hozzá, és a jól kinyomkodott káposztával együtt alaposan kigyúrjuk ( ha kell még kevés langyos vizet adunk hozzá).  Egészen lágy tésztát kell kapnunk.  A kész tésztát késsel 8-9 darabra vágjuk, olajozott kézzel cipókat formázunk belőlük. Olajozott felületen, olajos kézzel a tésztát szétnyomogatjuk (mivel lágy, nem lehet jól nyújtani). Felhevített, bő zsiradékban mindkét oldaláról szép pirosra sütjük. A tejfölt elkavarjuk sóval, zúzott fokhagymával és olajjal, ezzel kenegetjük be a lángosokat. 

Megjegyzés: Másnapra sem keményedik meg, de tényleg fontos, hogy a tészta lágy legyen!