Mákos kürt

Hozzávalók (2 közepes tepsinyi adaghoz): 50 dkg liszt, 20 dkg vaj, 1 tasak szárított élesztő, 1-1,5 dl tej, 4 evőkanál cukor, 1 evőkanál tejföl, csipet só; a töltelékhez: 20 dkg mák, 10 dkg cukor, citromhéj; tojás, apróra törött mandula, porcukor.


Elkészítése: 1 dl langyos tejben elkavarjuk a cukrot, az élesztőt és egy teáskanál lisztet, felfuttatjuk. A többi hozzávalóval nem túl lágy, de jól dolgozható tésztát gyúrunk (ha szükséges még adunk hozzá tejet). Megkelesztjük.

A mákot ledaráljuk, a cukorral, annyi vízzel, vagy tejjel, amiben kenhetővé válik megfőzzük, kihűtjük. A tésztát erősen lisztes felületen 2 részre vágjuk, egyenként kb. 1 cm. vastagra nyújtjuk, tenyérnyi kockákra vágjuk. Az egyik szélükre hosszában mákot teszünk, felsodorjuk. 20-25 percig kelesztjük, előkészített tepsibe rakjuk, lekenjük felvert tojással, megszórjuk apróra törött mandulával, és 170 fokon aranysárgára sütjük. Porcukorral megszórva kínáljuk.

Megjegyzés: A tészta állaga nagyon sokban függ a liszttől (mivel sok benne a zsiradék), ezért ha miután megkelt, túl lágynak, levegősnek éreznénk gyúrjuk át, és ha még úgy is lágy, dolgozzunk bele kevés lisztet.

Tipp: Ha nem sikerül szépen a tekerés, és a vége kacska lesz, egyszerűen nyessük le a kiálló végeket.

Paprikás, paradicsomos tészta

Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg tészta (pl. penne), 1 kisebb vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 friss, vagy 3 evőkanál mélyhűtött paprika, 2-3 mélyhűtött, finom nyári paradicsom, 2 dl paradicsomlé, bazsalikom (friss, vagy mélyhűtött), 1 csapott evőkanál cukor, olaj, só, bors.



Elkészítése: A pennét enyhén sós vízben főni tesszük. Az apróra vágott hagymákat és a csíkokra vagy kockákra vágott paprikát olajon megdinszteljük, rászórjuk a cukrot, kissé összesütjük. Felengedjük kis vízzel, hozzákavarjuk a felvágott paradicsomot, fűszerezzük, beletépjük a bazsalikomleveleket, addig főzzük, míg a leve kissé megvastagszik. Hozzákavarjuk a paradicsomlevet, összeforraljuk. Ráöntjük a leszűrt tésztát, felforraljuk, ha szükséges, utána ízesítünk.

Szilveszteri sütemény

Hozzávalók (2 rúdhoz), a tésztához: 2 tojás, 3 evőkanál cukor, 3-4 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 2 tasak vaníliás cukor, 1,5 evőkanál kakaó, 1 tasak sütőpor; a krémhez: 5 dl tejszín, 10 dkg sötét csokoládé; 10 dkg fehér csokoládé, 2 tasak vaníliás cukor; 2 evőkanál földieper lekvár;  8 gr. (1 kis tasak) színtelen zselatin, tejszín (kb. 1 dl); a tetejére: 15 dkg csokoládé, tejszín, szórócukor.



Elkészítése: A tojásokat habosra verjük a cukrokkal, hozzáadjuk a vajat, majd lassúbb fokozaton a lisztet és sütőport, meg a kakaót. Előmelegített sütőben megsütjük, kihűtjük.

A tört fehér és kakaós csokoládét egyenként felmelegítjük, annyi tejszínt kavarunk hozzá, hogy jól kavarható legyen (de ne túl folyékony),  a fehér csokoládéhoz hozzákavarjuk a vaníliás cukrot, kihűtjük. A tejszínt kemény habbá verjük, a végén hozzászórjuk a zselatint. 3 részre választjuk. Az egyikbe földieper lekvárt kavarunk, a másik kettőbe a fehér illetve a kakaós csokoládét. A krémeket műanyag zacskóba halmozzuk, az egyik sarkát kivágjuk és a hosszában kettévágott tésztákra, 1-1 vastag csíkot húzunk. A tetejére a csokoládét annyi tejszínnel melegítjük fel, hogy éppen csak folyékony legyen, langyosra hűtjük (különben megolvad a krém) és rákanalazzuk a süteményre. Cukorkákkal megszórjuk.

Tipp: A fehércsokis krémbe kevés sárga ételszínezéket kavarhatunk.

Sárgaborsóleves csülökkel

Hozzávalók (4 személyre): kb. 50 dkg füstölt csülökhús, kb. 10 cm póréhagyma, fél friss piros paprika (vagy mélyhűtött), 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 szelet zellergumó, 15 dkg sárgaborsó, 5 dkg laskatészta, petrezselyemzöld, só, 1-2 babérlevél, pirospaprika; a tálaláshoz: fokhagymás pirítós.



Elkészítése: A sárgaborsót addig mossuk, míg a leve szép tiszta lesz, majd 1-2 órára beáztatjuk. A pórét felszeleteljük, a kockára vágott paprikával és felszeletelt sárgarépával megdinszteljük. Felengedjük vízzel, hozzátesszük a felvágott zöldségeket és a kockára vágott húst meg a sárgaborsót, fűszerezzük és fedő alatt majdnem készre főzzük. A tetején keletkező zsíros rétegre kevés pirospaprikát szórunk, hagyjuk szépen eloszlani. Belefőzzük a tésztát, majd frissen pirított, fokhagymával enyhén bedörzsölt pirítóssal kínáljuk.

Rókagombás csirkecomb juhtúrós puliszkával

Hozzávalók (4 személyre): 8 alsó csirkecomb, 60 dkg rókagomba, 1 vöröshagyma, 2-3 cikk fokhagyma, zsiradék, csirkefűszer; a tálaláshoz: 25 dkg kukoricadara, 1 liter víz, 1 evőkanál vaj, 10 dkg juhtúró, metélőhagyma, olaj, só.



Elkészítése: A csirkecombokat olajjal elkavart csirkefűszerrel alaposan megkenegetjük, letakarva egy órát pihentetjük, olajozott sütőpapírral bélelt tepsire téve megsütjük, vagy grillrácson meggrillezzük. A vizet felforraljuk, beleszórjuk a kukoricadarát, enyhén sózzuk, megfőzzük, elkavarjuk benne a vajat és a túrót, zsiradékkal megkent tálcára simítjuk és langyosra hűtjük (néha összekavarjuk). Közben a hagymákat megdinszteljük, ráadjuk a felvágott gombát, enyhén sózzuk, bazsalikommal fűszerezzük, és roppansóra sütjük, félretesszük. A puliszkából gombócokat formálunk, amit a gombával és elkészült csirkecombbal kínálunk.

Barackos lazacsaláta

Hozzávalók (4 személyre): 25 dkg lazac, 10 dkg sós túró, 2 érett barack, 2 paradicsom, lehetőleg több színű friss paprika (kb. 2-2 ujjnyi csík), 1 kisebb vöröshagyma, 1 fej saláta, salátafűszer, méz, citromlé, só, bors, zöldkapor, olívaolaj, zsiradék.



Elkészítése: A lazacot sóval bedörzsöljük, kevés zsiradékon, serpenyőben mindkét oldalán megsütjük, kivesszük, kihűtjük. A paradicsomot, paprikát és hagymát felvágjuk, olajjal meglocsoljuk. Apróra vágott zöldkaporral, salátafűszerrel elkavarjuk (óvatosan, mert a túró is sós). A tépett salátához kavarjuk. Legalább 15 percre hűtőbe tesszük. Tálaláskor elosztjuk rajta a darabokra szedett lazacot, sós túrót morzsolunk rá, és önmagában, vagy fokhagymás pirítóssal kínáljuk.

Málnás sütemény

Hozzávalók (1 közepes tepsihez): 3 tojás, 15 dkg cukor, 0,5 dl olaj, 0,5 dl + 3 evőkanál tej, 2 tasak vaníliás cukor, 15 dkg liszt, fél tasak sütőpor; 30 dkg málna, 3 evőkanál cukor; 3 evőkanál kristálycukor.



Elkészítése: A tojásokat a cukrokkal habosra kavarjuk, lassanként hozzádolgozzuk az olajat, 0,5 dl tejet, elkavarjuk a liszttel és a sütőporral. Előkészített tepsibe öntjük kicsivel több, mint a felét. Kirakjuk a málnával. A maradék tésztát elkavarjuk a 3 evőkanál tejjel, és a málnára csorgatjuk. Nem kell elsimítani, szépen elterül sütés közben. Megszórjuk a 3 evőkanál cukorral. Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.

Megjegyzés: Illatos, melegen szaftos sütemény, ám ahogy hűl, a tészta felszívja a „szaftot”. Ezért is ajánlott megvárni a szeleteléssel, hogy teljesen kihűljön, úgy szép szeletek vághatóak belőle – igaz, ahogy általában a gyümölcsös sütemények, ez is langyosan a legfinomabb.

 

Fokhagymás csirkeszárny

Hozzávalók (4 személyre): 16 csirkeszárnytő, 8 kicsi burgonya, 2-3 szelet húsos, füstölt szalonna, 2-3 vöröshagyma, fél citrom leve; 2-3 fej fokhagyma (ízlés szerint); só, bors, olaj.



Elkészítése: Az olajat sóval, borssal meg a citromlével elkavarjuk, bekenegetjük a szárnytöveket és legalább 1 órára pihenni tesszük. A burgonyákat egészben majdnem készre főzzük, vigyázzunk, hogy kemények maradjanak. Megtisztítjuk, kihűtjük, kettévágjuk. Nyárspálcikákra húzzuk a nagyobb szeletekre vágott hagymát, majd egy szalonnakockát, a szárnyat, újabb szalonnakockát, majd a krumplit, amit keresztben bevagdosunk. Grillfokozaton vagy tepsiben készre sütjük. Közben a fokhagymát átnyomjuk, és bő, enyhén sós vízben pár percig főzzük, ha akarjuk, botmixerrel kidolgozzuk. A kész nyársakat a fokhagymával meglocsoljuk, és forrón kínáljuk.

Megjegyzés: Köretet is készíthetünk mellé, de egyszerű kenyérrel is nagyon finom. Miközben a fokhagyma fő, mindenképp fedjük le, mert erős illata az egész lakást bejárja, ám vigyázzunk, amíg félrenézünk, kifuthat. Ha félünk attól, hogy beszagosítja a lakást: átnyomott friss fokhagymát kavarjunk el friss tejföllel és kevés olajjal, sózzuk, és azt használjuk.

Rókagombás bruschetta

Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg rókagomba, 1 kisebb vöröshagyma, ízlés szerint fokhagyma, metélőhagyma, pirítós, olívaolaj, lehetőleg friss bazsalikom, só, bors.



Elkészítése: A hagymákat az olívaolajon, apróra vágva kissé megdinszteljük. Rászórjuk a kisebb darabokra vágott gombát, és a felvágott bazsalikomleveleket, roppanósra sütjük, sózzuk, borsozzuk. A pirítósokat fokhagymával bedörzsöljük, ráhalmozzuk a gombát, és friss metélőhagymaszárral megszórva kínáljuk.

Csokoládés mogyoróhalmok

Hozzávalók (kb. 18-20 darabhoz): 40-45 dkg bontatlan sós, pörkölt földimogyoró, 20 dkg finom tejcsokoládé, 1 evőkanál olaj.



Elkészítése: A mogyorót kibontjuk, és a héjától is megtisztítjuk. Az apróra vágott csokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk, beleszórjuk a mogyorót és elkavarjuk. Olajjal kissé megkent alufóliára, a háromnegyedéből kanállal kisebb halmokat rakunk, a kanállal szép kerek formára alakítgatjuk, majd a megmaradt csokoládés mogyorót is elosztjuk a tetejükön. Próbáljuk szépen megformázni, majd dermedni hagyjuk (jót tesz neki az egy éjszakai dermedés).

Megjegyzés: Az eredeti recept sós földimogyorót kér, de ez veszélyes próba, mert ha túl sósat fogunk ki, nem biztos, hogy az ízek jól jönnek ki, így bontatlan mogyoróból készítettem. Természetesen érdemes kísérletezni eleve sózott, bontott mogyoróval is (az eredeti recept szerint 30 dkg csokoládé, és 4 bögre sózott mogyoró szükséges hozzá).

Tater tot: Amerika kedvence krumpliból

Elképesztően finom, esélye sincs kihűlni.

Hozzávalók (4 személyre): 8 nagy burgonya, 2-3 cikk fokhagyma, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, bors, zsiradék; a szóráshoz só, vagy szalmakrumplihoz való fűszer, esetleg kedvenc (száraz és/vagy por) fűszereink keveréke; tálaláshoz: ketchup, vagy bármilyen ízlésünk szerinti mártogató.



Elkészítése: A krumplit héjában főni tesszük, míg a kés éppen áthalad rajta, nem kell egészen megfőzni. Megpucoljuk, kihűtjük, a reszelő kicsi lyukán lereszeljük, utána lereszeljük a fokhagymát is. A liszttel, sóval és borssal kigyúrjuk, kisebb cipókat tépve belőle kisujjnyi rudakat sodrunk belőle, majd felvágjuk, mint a nudlit. Bő, forró olajban pár perc alatt ropogós-aranyszínűre sütjük, tálba szedve azonnal megszórjuk a fűszerkeverékünkkel, és összerázzuk. Forrón, ketchuppal, mártogatóval kínáljuk.

Teljes egészében házi hamburger

Nagyon finom. A kiformázott hamburgerpogácsákat érdemes hűtőben megdermeszteni sütés előtt, különben kicsit problémás, mert lágy. Biztos sikerünk lesz vele, bárkinek is készítjük el.


Hamburgerzsömle

Hozzávalók 8 nagy zsömléhez: 80 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 6 dkg vaj, 2-2 teáskanálnyi só és cukor, kb. 5 dl tej; 1 kicsi tojás, szezámmag; zsiradék.



Elkészítése: 2 dl langyos tejben, a cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Hozzáadjuk a szitált lisztet és annyi langyos tejet, hogy rugalmas, nem túl lágy, és nem túl kemény tésztát kapjunk (4-5 dl tej összesen), addig gyúrjuk, míg szépen kezd elválni az edény falától. Hozzáadjuk a sót és a puha vajat, újra szépen kidolgozzuk. Letakarva duplájára kelesztjük. A lisztes felületre borított tésztát 8 egyenlő részre vágjuk, két tenyerünk között cipóvá formázzuk, olajjal megkent sütőpapíros lemezre helyezzük, ismét kelni hagyjuk. A tojást felverjük, a zsemléket lekenjük, megszórjuk szezámmaggal, megspricceljük kevés vízzel, és 250 fokra előmelegített sütőbe tesszük, 5 perc után a hőfokot visszavesszük 220 fokra. Körülbelül 25-30 perc alatt – figyeljük – megsütjük. Kivéve vastagabb ruhával letakarjuk, így nagyon jó puha lesz.

Megjegyzés: Amikor a sütőt bekapcsoljuk az aljába tegyünk egy kisebb edényben vizet is, a gőzös sütőben szebb lesz a hamburgerünk.

Hamburgerpogácsa

Hozzávalók 8 nagy darabhoz: 80 dkg csirkehús (combról levágott hús és mellehúsa vegyesen, bőröstől), 1 kicsi tojás, 1 kisebb szelet kenyér, fél vöröshagyma, 1-2 cikk fokhagyma, só, bors; a panírhoz: liszt, 3 tojás, kukoricapehely, kenyérmorzsa; zsiradék.



Elkészítése: a húsokat kis lyukú darálón a hagymákkal együtt ledaráljuk, a végén utána daráljuk a kisebb szelet kenyeret is. Hozzákavarjuk a tojást, sózzuk, borsozzuk, jól kidolgozzuk. Olajos kézzel 8 egyenlő pogácsát formázunk belőle (először gombóccá formázzuk, majd kilapítjuk), olajos felületre rakjuk. Húslapáttal alányúlva a lisztes edénykébe tesszük, megfordítjuk, a sózott, borsozott, felvert tojásba is belemártjuk, végül a morzsával elkavart apróra tört kukoricapehelybe forgatjuk, forró olajba rakjuk, és mindkét oldaláról megsütjük.

Megjegyzés: Az első pár pogácsával meggyűlhet a bajunk, mivel meg kell szokni, hogyan panírozhatunk darált húst, de villát, vagy húslapátot használva hamar belejövünk, hogyan tehetjük be az olajba, hogy szépen megtartsa a formáját, ne törjön szét. Megéri a próbálkozást, higgyék el.

Az összeállításnál bármit felhasználhatunk amit szeretünk, vagy ami kéz alatt van. 

Gesztenyés-csokoládés téli fagylalt

Hozzávalók 8-10 darabhoz: 8-10 fagylalttölcsér, 25 dkg gesztenyemassza, 20 dkg olvasztott csokoládé, 4 dl tejszín¸ 1 habfixáló; a tetejére 5 dkg csokoládé, 2 evőkanál olaj, díszcukorkák.



Elkészítése: A tejszínt a tört csokoládéval felolvasztjuk, melegen belekavarjuk és eldolgozzuk a gesztenyemasszát (ha lereszeljük, könnyebben megy), hűtőben 1-2 óráig hűtjük. Mixerrel a habfixálóval felverjük, belekanalazzuk a formákba, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Kivéve a felolvasztott csokoládéval meglocsoljuk, megszórjuk díszcukorkákkal, visszatesszük dermedni, és kínáljuk.