Hozzávalók: 60 dkg máj, 1
fej fokhagyma, só, bors, zsír, vagy olaj.
Elkészítése: A májakat
hideg vízben többször alaposan átmossuk, fél óráig ázni hagyjuk.
Papírszalvétára szedve a nedvességet felitatjuk róla. A fokhagymát
megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk. A májba éles késsel beleszurkálunk,
beledugjuk fokhagyma szeleteket, kicsit megnyomjuk, hogy jól elhelyezkedjenek.
Bő zsiradékot forrósítunk, a májakat a fokhagymás részükkel lefelé belerakjuk.
Gyorsan kell dolgoznunk, mert csap, vigyáznunk kell, meg ne sérüljünk. Azonnal
lefedjük, 3-5 percig sütjük, nem túl forró zsiradékban. Ekkor gyors
mozdulatokkal megfordítjuk, majd újra lefedjük. Amikor úgy gondoljuk, hogy
átsült, egyet kiveszünk, kettévágjuk, ha kész, kiszedjük a többit is. Azonnal
megszórjuk sóval, borssal. Friss salátával, burgonyapürével, szalmaburgonyával
egyaránt finom, igen ízletes, ha mellé külön sütött vöröshagymát is adunk.
Megjegyzés:
Gyerekkoromban még divat volt a libatömés, aminek eredményeképpen gyönyörű,
hatalmas mája lett az állatnak. Ezt nagymamám fokhagymával megtűzdelve, bő
zsiradékban sütötte ki, majd szeletekre vágva, melegen egyenlő részben elosztotta.
Igazi ínyencfalat volt akkor is, bolti ára pedig gondoskodik róla, hogy ma is
az maradjon…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése