Könnyű zöldséges salátaleves




Hozzávalók: 4 tojás, 1 fej saláta, 2 sárgarépa, 1 vöröshagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 4 nagykanál tejföl, 1 nagy kanál liszt, ételízesítő, zsiradék.
Elkészítése: A salátát megmossuk, csepegtetjük. A hagymát apró kockákra vágjuk, a zsiradékban aranysárgára dinszteljük, hozzáadjuk a zöldséghámozóval vékony csíkokra vágott sárgarépát, kis ideig kavargatjuk, beleadjuk az apróra vágott salátát, addig kavargatjuk, míg kissé összeesik, megszórjuk ételízesítővel, felengedjük vízzel. Lassú tűzön, fedő alatt puhára főzzük, a tűzről lehúzzuk. Beleütjük a tojásokat, körülbelül fél percig pihenni hagyjuk, majd nagyon lassú tűzre téve addig főzzük, míg a tojások megfőnek. Annyi vízzel pótoljuk, amilyen sűrűre szeretnénk, felforraljuk, közben a tejfölt a liszttel csomómentesen elkavarjuk, kevés leves levet adva hozzá eldolgozzuk, majd a leveshez öntve felforraljuk. A tüzet kioltva alóla, tíz perc után kínáljuk.
Megjegyzés: Készíthetjük húsos (leginkább csirke illik hozzá) változatban is, akár csirkemellel, akár csontos részekkel. Ekkor a felengedett, sárgarépás-petrezselymes leveshez adjuk a húst, együtt főzzük puhára. A saláta miatt különösebb fűszerezést nem igényel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése