Mézes-mázas csirke salátaágyon




Hozzávalók 4 személyre: 2 egész csirkemell, 2 kanál folyékony méz, 1 evőkanál mustár, só, bors, olívaolaj; az öntethez: 30 dkg natúr joghurt, 1 evőkanál friss (vagy szárított) zöldkapor, 1 teáskanál klasszikus mustár, 2 cikk zúzott fokhagyma, citromlé;
Elkészítjük az öntetet. Ehhez a hozzávalókat simára kavarjuk, annyi citromlével ízesítjük, amilyen savanykásra kívánjuk. Kísérletező kedvűek akár 1 teáskanál mézet is adhatnak hozzá. Félretesszük, míg a hús elkészül.
A csirkemelleket kettőbe vágjuk. A négy darab húst megmossuk, megszárítjuk, sózzuk, borsozzuk, az olajon megpirítjuk, lefedve puhára pároljuk. Ha szükséges, kevés vizet adunk alá, míg a hús megpuhul. Zsírjára sütjük, egy kanállal rácsorgatjuk a mézzel elkavart mustárt, majd forgatva addig sütjük, míg egyféle karamellizádott mézes máz keletkezik rajta. Ha hirtelen sülni, égni kezd, a tüzet kapcsoljuk ki alóla, úgy forgassuk, míg a máz elosztódik a húsokon.
A salátaágyhoz tulajdonképpen bármit felhasználhatunk, amihez kedvünk van, vagy otthon található: vékony hasábokra vágott édes sárgarépát, rukkola-, fodros-, jég-, vagy bármilyen más salátát, gyalult friss káposztát, uborkát, paradicsomot, stb. Ezeket csak kavarjuk lazán össze, külön öntetet nem igényel. A csirkemellet szép szeletekre vágva, az öntetet külön mellé kínálva a salátán elrendezve kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése