Nem nagy macera, végül is kész csokoládéból készül, a végeredmény mégis különleges. Fontos, hogy az értéktelen, kakaót alig látott csokoládénak nevezett édességrúd helyett valódi csokoládét válasszunk és ez kb. ötven százalékos kakaótartalomnál kezdődik.
Hozzávalók (egy kisebb tepsihez): 20 dkg magas kakaótartalmú
csokoládé, 20 dkg jó minőségű fehércsokoládé, 10 dkg mogyoró, kb. 10 dkg vaj, 2
kanál olaj.
Elkészítése: A mogyorót zsiradék hozzáadása nélkül,
állandóan kavargatva pörköljük meg. Tegyük konyharuha közé, és dörzsölgetve
szabadítsuk meg a héjától (az udvarra kimenve, vagy az ablakon kihajolva, hogy
a szomszéd meg ne lásson), fújkáljuk ki az apró héjakat is. Egy kisméretű
tepsit alufóliával béllejünk ki, kevés olvasztott vajjal alaposan kenjünk be.
Gőz fölött olvasszuk meg a fehér csokoládét, annyi vajat adva hozzá (kb. 8-10
dkg), hogy könnyen kavarható, sima legyen, dolgozzunk bele 1 evőkanál olajat is.
Simítsuk a tepsibe. Ugyanabban az edényben olvasszuk meg kb. 10-12 dk vajjal és
1 kanál olajjal a csokoládét, míg az is szépen kenhető, selymes állagú lesz,
simítsuk a fehér csokoládéra. Nyomkodjuk bele a mogyorókat, majd hagyjuk
megszikkadni, vágjuk kisebb kockákra.
Megjegyzés: A vaj mennyisége nagyban függ a csokoládé minőségétől.
A végeredmény kemény, de kézben olvadozó, amolyan nosztalgikus csokoládé lesz.
Mogyoró helyett készíthetjük dióval, de a fehér csokoládéhoz kavarhatunk 1-2
kanál kókuszreszeléket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése