Hozzávalók (1 nagy tepsinyi adaghoz): 25 dkg liszt, 15 dkg
lágy vaj, 10 dkg cukor, 2 kanál kakaó, 1 nagy tojás, 2 kanál tej, 1 tasak
vaníliás cukor, negyed mokkáskanálnyi só; a töltelékhez: 12-14 lágy
vajkaramella, 2-3 kanál tejszín, kb. 5 dkg darált dió, 1 tojás fehérje; a
tetejére: 3 dkg csokoládé, 1 kiskanál vaj
Elkészítése: A lisztet átszitáljuk, a kakaóval és a sóval
elkavarjuk. A lágy vajat a cukorral kiverjük, hozzáadjuk a tojást, azzal is
habosra dolgozzuk. Beleöntjük a tejet, hozzáadjuk a vaníliát, kidolgozzuk, majd
a mixert kis sebességre téve, kanalanként belekavarjuk a lisztes keveréket.
Lágy masszát kell kapnunk, amit műanyag zacskóba szedve hűtőbe teszünk 1-2
órára. Kiszedve vizes kézzel kis golyókat formázunk belőle, kissé ellapítjuk. A
tojás fehérjét felverjük, a gombócokat először ebbe, majd darált dióba
forgatjuk. Sütőpapírral ellátott tepsibe rakjuk, mindegyik közepébe az
ujjunkkal kis üreget képzünk. Előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt
megsütjük. Kihűtjük. A karamellt darabokra vágjuk, 2 kanál tejszínnel mikróban
kb. 15 másodpercig melegítjük, kivesszük, elkavarjuk, ha szükséges még pár
pillanatra visszatesszük. Amikor szép simára kavarjuk, kiskanál segíítségével
megtöltjük az üregeket, kihűtjük. A csokoládét a vajjal felmelegítjük, vékony
sugárban csíkokat húzunk a sütikre, megdermesztjük.
Megjegyzés: Legegyszerűbb, ha a langysora hűlt csokoládét
egy műanyag zacskóba szedjük, aminek a sarkából épp csak pici lyukat
nyisszantunk egy ollóval.
Tipp: Díszíthetjük olvasztott fehér csokoládéval is, ez
esetben akár kókuszreszelékkel is megszórhatjuk, úgy is szép látványos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése