Almás céklaleves




Hozzávalók (4 személyre): 1 kicsi cékla, 4-5 édes alma, 1 kicsi sárgarépa, csipetnyi só, tetszés szerint bors, vagy cukor.
Elkészítése: A sárgarépát és a céklát nagyon apróra vágjuk vagy lereszeljük, annyi vízben, ami ellepi, pici sóval megszórva főni tesszük. Amikor puha, hozzáadjuk a kockára vágott almát, addig hagyjuk, míg megpuhul, botmixerrel azonnal selymesre dolgozzuk. Ha sósan szeretnénk további sóval és borssal ízesítjük, ha édesen készítjük, mézzel vagy más édesítőszerrel ízlés szerint összeforraljuk. Sósan jól illik hozzá az apróra vágott, kisütött bacon, édesen tejszínhabbal, sült almával kínálhatjuk. Ehhez 1-2 almát vékonyan felszeletelünk, a közepüket kiszúrjuk, majd pici zsiradékon serpenyőben mindkét oldalukon megsütjük, amikor puha kevés cukorral megszórjuk, és addig sütjük, míg egy kissé rákaramellizálódik.
Megjegyzés: Aki kevésbé szereti a cékla ízét tejszínes habarással kevésbé érezhetővé teheti azt. A habarást a kész leveshez kavarjuk, majd újra felforralva kínáljuk.
Tipp: A gyerekek kevésbé szeretik a cékla ízét a levesben, ezért szükséges almával, tejszínnel variálni. Viszont annyira egészséges zöldségünk, hogy mindenképpen érdemes beiktatni az étrendjükbe. Étvágyhozóként szórhatunk bele például áztatott mazsolát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése