Boros, karamellizált almás tarja

Szeretem a karamellizált zöldséget-gyümölcsöt hússal. Különleges és ünnepi lesz tőle az étel. Az alábbi recept almával készült, de körtével vagy barackkal pontosan ilyen finom, de ugye most tél lévén az alma elérhetőbb.




Hozzávalók (4 személyre): 4 szép szelet tarja, 4-5 alma, 1-1,5 dl finom bor, 10 dkg cukor, csipet só, sertésfűszer, 1 evőkanál vaj.

Elkészítése: A hússzeleteket sütés előtt 1-2 órával dörzsöljük be a fűszerrel, majd a sütőben grill fokozaton megsütjük. Közben a vajat felhevítjük, belerakjuk a szeletekre vágott almát, megszórjuk cukorral és sóval, addig pároljuk, míg az alma megpuhul, nem kell hozzá sok idő. Ráöntjük a bor, és addig pároljuk, míg az alkohol illata elszáll, levesszük. Ha túl kevés boros-lé maradna alatta, öntsünk még hozzá bort, hiszen úgy finom, ha karamelles-boros szószt nyerünk. A kisült húsokat meglocsoljuk a boros szósszal, és almával megrakva kínáljuk.
Megjegyzés: Önmagában is fogyaszthatjuk, de tetszés szerint köretet is kínálhatunk mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése