Libatepertő-, máj és libazsír, na meg pár libás kép lóval

Sajnos már nagyon rég nem tartunk libát, pedig nagyon szerettem a húsát. Igen kiadós állat, egy család egy hétig minden nap ehet belőle, ha ügyesen osztja be a háziasszony. 

Nyilván ezért, gyerekkoromban minden háznál volt liba. Az asszonyok esténként kiálltak és elkezdték hívni a legelőről az állatokat. Imádtam megfigyelni őket, ahogy a lemenő nap fényénél heves szárnycsapkodásokkal és még hevesebb gágogással válaszoltak, és futólépésben indultak is hazafelé. Irdatlan hangosak tudnak lenni, nem csoda, hogy a rómaiak is felébredtek a gágogásukra, mikor a gallok rájuk akartak törni, na és ismerjük szegény Szent Márton történetét is, aki a pápaság elől libaólban próbált bujkálni... 

Emlékszem, mennyit szórakoztam magamban, amikor szegény asszonyok azon mérgelődtek, hogy halízű és szagú a libahús, mivel azok előszeretettel kapdosták el a kisebb halakat a legelőt átszelő folyóban. Kislány koromban nagyon viccesnek tűnt a halízű libahús. 

Az állat zsíros részeit vágjuk le. A “kövérjét”, vagy hájat, ki hogy ismeri, vágjuk kis darabokra. Egy tapadásmentes serpenyőben kevés vizet adva alá tegyük egy serpenyőbe olvadni. Közepesen erős tűznél süssük, elég sokszor megkavarva. Akkor jó, ha roppanós, és szép piros színű. Közben bő, forró zsiradékban,lefedve tegyük fel sülni a fokhagymával megtűzdelt májat is. 

A kiszedett tepertőt pergessük meg sóval, ahogyan a köszben elkészült májat is. Ez utóbbit pár percig pihentessük, majd szeletelve kínáljuk.

A kisült zsírt hagyjuk majdnem kihűlni, majd egy fém teaszűrőn keresztül öntsük tárolóedénybe. Sokáig eláll, kenyérre kenve is ízletes, de használhatjuk libazsíros pogácsához, vagy ételek alá is.

Itt is írok erről. 

Ha már annyit beszélek az én szeretett kis falumról, Érsemjénről, íme néhány libás kép. A gyerekeimmel imádtunk vasárnaponként, ünnepnapokon elmenni "kirándulni". Sétáltunk, virágot szedtünk, akkoriben még tele volt a legelő virágokkal, és rengeteget fotóztunk. Csodaszép idők voltak. 

Végtelenül békés kép. Máig az egyik kedvencem.

Itt épp nem látszik liba, de ott vannak... csak mutatnám, mennyire békés vidék, ezért szeretem annyira. 

Itt vannak libák, de nem azért kedvenc :) Ezt a képet több okból is szeretem. Hirtelen megtéveszti az agyat, mert úgy tűnik, mintha a ló húzná a szekeret, ami viszont épp ellenkező irányba tart, az emberek is háttal ülnek. A története az, hogy miközben mi is elengedtük a szekeret és a ló is, ez, miután a szekér elment, visszatért az útra, és kíváncsian nézett bennünket.  Imádom :)