Édes nagyikám konyhája: lebbencsleves és krumplis galuska, meg Mandela-effektus

Nem véletlenül írtam galuskát, hiszen az Érvidéken, pontosabban Érsemjénben, ahol fél gyerekkoromat töltöttem, nem tésztának hívják, hanem galuskának. Igazából széles metélt, amit attól függően használtak fel, hogy mennyire szélesre vágták. A keskenyebb fajtáját húsok mellé főzték, a szélesebbet pedig krumplis tésztához. Káposztáshoz nem ez dukált, ahhoz nagyobb kockára vágták a tésztát, és így is hívták: káposztás kocka. 

Sokszor írtam már drága nagymamám főzés iránti szeretetéről, például itt. Ez a leves és a főétel az egyik jellemője volt a konyhájának, ahogyan akkoriban minden más családnál is. Sokszor elkészült az otthonokban, elképesztően olcsó, ám annal finomabb étel. Komolyan mondom, az a kategória, aminek az elfogaysztása után úgy érzed, hogy a pocakod elégedett és nyugodt. 

Arról is számtalan alkalommal írtam már, hogy azért szeretem a paraszti konyhát, mert elképesztően találékony. A krumpli levét sem dobták ki, hanem hozzáadták a leveshez. Más levesek is készültek így, amikről sajnos nincs anyagom, de el fogom készíteni. 

Valószínűnek tartom, hogy mind a leves, mind a galuska receptjét mindneki tökéletesen ismeri, ezért nem is részletezem. Nem tudom, hogy más régiókban így ismert-e, de nagymamám így készítette ezt a két ételt: mire a krumpli megfőtt, egy kis zsiradékon megpirította a lebbencstésztát, amit a leszűrt krumpli levével öntött fel, majd kiegészítette a szükséges vízzel. Közben hagymát dinsztelt - és itt engedjenek meg nekem egy pici megjegyzést. Ha hallottak már a Mandela-effektusról, akkor tudják mire gondolok. Ugyanis édesanyámmal egyáltalán nem tudunk közös nevezőre jutni egy adott dologban. Ő úgy emlékszik, hogy mamám a hagyma dinsztelése után nem tett hozzá piros paprikát, én pedig határozott emlékeket őrzök, amelyekben igen... ez már valószínűleg sosem derül ki, de remekül példázza, hogy egyazon emlék is lehet más két megfigyelő elméjében. 

Szóval én úgy emlékszem, hogy a félrehúzott hagymához piros paprikát tett, majd pár kanállal adott belőle a leveshez, a többit elkavarta a megtört krumplival. Érdekes módon ez volt az egyetlen étel, amit "fordítva" ettünk, vagyis nem levessel, hanem a galuskával kezdtük. Csak később gondolkodtam azon, hogy talán azért, mert a tésztás ételek frissen, forrón finomak? Nem tudom. Kár, hogy annak idején nem kérdeztem meg.

Olajjal készítve böjtös ételként is megálja a helyét. 

Nagyon szívesen venném, ha mások is megírnák a saját régiójuk szokásait, nagyon szeretem ezeket megismerni.