Köménymagos csirke vele sült krumplival

Hozzávalók (4 személyre): egy szép grillcsirke, 2-3 evőkanál mustár, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál kömény; a körethez: 1 kg burgonya, 2-3 vöröshagyma; só, bors.


Elkészítése: A mustárt az olajjal és a köménnyel elkavarjuk. A csirkét sóval, borssal bedörzsöljük, majd bekenegetjük a mustáros páccal. Jó, ha egy éjszakára a hűtőben pihen. Másnak a krumplit hasábokra vágjuk, egy kikent tűzálló edénybe öntjük, megszórjuk sóval, borssal, kevéske köménymaggal, elhelyezzük rajta a nagyobb darabokba vágott hagymát. Ráhelyezzük a csirkét. Az egészet lefedve 60 percig sütjük, ekkor ellenőrizzük. Ha elkészült, fedő nélkül toljuk vissza, hogy szép pirosra süljön.

Megjegyzés: A krumplihoz szeletekre vágott almát is adhatunk, igencsak feldobja az összhatást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése