Sváb palacsinta


Hozzávalók 10 darabhoz: 50 dkg liszt, 7 dkg zsír, 1 tojássárgája, 1/2 dl tejföl, fél kiskanálnyi só; a töltelékhez 40 dkg juh- vagy tehéntúró, finomra vágott kapor és só ízlés szerint.


Elkészítése: A tésztához a hozzávalókat összegyúrjuk, ha szükséges, még adjunk hozzá annyi tejfölt, hogy könnyen gyúrható, de lágy tésztát kapjunk. Addig dolgozzuk, míg a kéztől és az edénytől elválik, az elején elég ragacsos lesz. Ha nagyon ragad, kevés liszttel szórjuk meg. Amikor szép fényes tésztát kapunk, tépjünk belőle 10 egyforma részt, formáljunk belőlük apró cipót, majd pici liszttel megszórva, fél óráig hagyjuk pihenni. Közben a túrót a kaporral és a sóval kavarjuk simára. A gombócokat lisztezett felületen nyújtsuk 2-3 milliméter vastagságúra, majd a töltelékkel az egyik felét kenjük meg, hajtsuk rá a másik felét, a széleket körülbelül kisujjnyi szélesen hajtsuk vissza, majd jól nyomkodjuk össze. Egy húslapáttal alányúlva emeljük forró, de nem túl bő zsiradékba, majd mindkét oldalán süssük szép pirosra. Forrón kínáljuk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése