Hótorta


Mindig is kerestem valamilyen megfelelő tortaalapot, ami túlmutat a számomra már bevallom – kissé unalmas piskótalapon. Próbálkoztam többfélével, olajos piskótával, kavart lapokkal, de valahogy egyik sem volt igazi. Egyszer egy amerikai cukrászversenyt néztem a tévében, ahol egy hófehér tortát készítettek, aminek a nevére sajnos már nem emlékszem, viszont nagyjából megjegyeztem a hozzávalókat, és hogyan készült. Most, amikor hótortát terveztem a Konyhatündér ünnepi számába, gondoltam rákeresek, talán megtalálom a receptet. Igazam lett, bár nemigen találtam egy egységes receptet. A másik oldalon található tortalapokat végül saját ízesítés és kis módosítások után készítettem el, és mondhatom, roppant elégedett vagyok vele. Ha van kedvük, próbálják ki, számomra ez az új kedvenc. A tészta vajas ugyan, és kisüléskor kissé nehézkesnek tűnik a jól megszokott piskótához viszonyítva, ám megtöltve és megfelelő ideig pihentetve könnyű és aromás lesz. Kiváló tortaalap. A töltelék egyszerű tejszínhab ezúttal. 

Hozzávalók a tésztához: 15 dkg vaj, 15 dkg liszt, 10 dkg cukor, 4 tojásfehérje, csipet só, 1 tasak sütőpor, pár csepp vanília aroma; a töltelékhez és a bevonáshoz: 6 dl tejszín, 1 habfixáló; a díszítéshez fehér csokoládé díszek, ezüstszínű cukorgyöngy
A szobahőmérsékletű vajat a cukorral habosra kavarjuk. Egyenként hozzádolgozzuk a tojások fehérjét, majd a robotgépet alacsonyabb fokra véve kanalanként hozzákavarjuk a sütőporral és sóval elkavart lisztet. Előkészített formában kb.20 percig sütjük, míg a teteje érintésre már szilárd.
A krémhez 3 dl tejszínt keményedésig verjük, hozzáadjuk a habfixálót, együtt dolgozzuk, míg jól formázható, kemény hab lesz. Az egyik lapra rákenjük, a másik lapot ráhelyezzük, kissé megnyomkodjuk. Folpackba csomagolva egész éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a maradék 3 dl tejszínt felverjük, bevonjuk a tortát, kidíszítjük. Cukorgyönggyel díszítjük. Olvasztott fehér csokoládéból előre készíthetünk hópelyheket, amit kevés kék ételfestékkel megfestve használhatunk fel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése