Kicsit talán macerás az elkészítése, de mindenképpen megéri,
hiszen árban is jobban kijövünk, és tudjuk is mit eszünk. Nincs íz és
állagjavító, nincs színezék, csak hús, sajt, és néhány hozzávaló.
Hozzávalók (8-10 tallérhoz): 60 dkg pulyka felsőcomb, vgy csirkecomb, 2 nagy,
vagy 3 kisebb tojás, 1 vöröshagyma, 4-5 (ízlés szerint fokhagyma),
kenyérmorzsa, só, bors, csipet szerecsendió, őrölt köménymag; a töltelékhez
8-10 lapkasajt; a panírozáshoz: 1 tojás,
liszt, só, bors, morzsa, 1-2 kanál tej.
1.
A csontokról levágjuk a húst, csíkokra vágjuk,
bőrével együtt. A csontokból levest főzhetünk.
2.
A combokat a hagymákkal húsdarálón háromszor
átdaráljuk. Pépesnek kell lennie.
3.
Hozzáadjuk a tojásokat, a sót, borsot és
fűszereket, annyi morzsát, amivel lágy masszát gyúrunk.
4.
A sajtból kisebb pogácsaszaggatóval köröket
vágunk, a széleket 4-6 darabba vágjuk.
5.
A húsból olajos kézzel, fél cm-nél nem vastagabb köröket lapítunk
olajos alufóliára, ráteszünk 1-1 sajtszeletet.
6.
Olajos kézzel szépen körbevesszük hússal, vigyázzunk,
hogy ne legyen túl vastag, és hogy a sajtot mindenhol burkoljuk be hússal.
7.
A maradék feldarabolt sajtokat is felhasználjuk,
egymásra rakva a húsmasszán.
8.
A tojást felverjük liszttel, tejjel,
fűszerezzük, belemártjuk a lisztben megforgatott tallérokat, közepesen forró
olajban kisütjük, lecsepegtetjük.
Megjegyzés: A lapkasajt sütés után sem lesz
túl lágy, ezért aki azt szereti, amikor a sajt kifolyik a tallér közepéből az
lágy sajtszeletekkel készítse.
Tipp: Áfonyaszósz tálaláshoz: 1 kis üveg áfonyalekvárt
forrósítsunk fel, kavarjunk hozzá 1 csapott teáskanál kukoricakeményítőt,
forraljuk össze. Fantasztikus párost alakítanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése