Köménymagos blansírozott káposzta




Hozzávalók 4 személyre: 2 lazább, élénkzöld színű, közepes nagyságú káposzta, 2-3 kanál vaj, 2 kanál olaj, 2-3 cikk fokhagyma, só, bors, kis csokor petrezselyemzöld, kiskanálnyi köménymag és szemes bors, csipet kakukkfű.
Elkészítése: Nagyobb edényben vizet teszünk főni. Sózzuk, beleszórjuk a szemes borsot és a köménymagot, és annyi ecetet öntünk hozzá, amit, ha a levét megkóstoljuk, enyhén savanykásnak érzünk. Közben a káposzták felső, sérült leveleit leszedjük, a fejeket előbb kettőbe, majd 3-ba vágjuk úgy, hogy a torzsát nem szedjük ki – így nem esik szét főzés közben. A káposztaszeleteket óvatosan a vízbe engedjük, épp csak forralva majdnem puhára főzzük. Tésztaszűrőbe szedjük, lecsepegtetjük, kihűtjük. Közben az olajat felhevítjük, rádobjuk a fokhagymát, párszor átkavarjuk, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, a lehetőleg friss kakukkfüvet, azonnal felengedjük 3 kanál vízzel, pici sóval, felforraljuk. A tűzről levesszük, félretesszük. A kihűlt káposztát 1 kanál vajjal kikent tepsibe rakjuk, tetejükre osztjuk a többi vajat, előmelegített, 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje szép aranysárga színt kap. Időnként kivesszük, saját levével locsolgatjuk. Tálcára szedjük, a fűszeres öntettel meglocsoljuk, azon forrón kínáljuk.
Megjegyzés: Kiválóan illik sültekhez, elsősorban kacsához, libához, sertéshúshoz, de akár egyszerű virslivel, sült kolbásszal is tálalhatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése