Csokoládés habcsók torta

 Tömény-tömény élvezet. Én imádok bármit, ami csokoládés és édes, de ezt az édességet azoknak ajánlom, akik nagyon bírják. Egy szelet bőven elég, nagyon édes, nagyon csokis.

Habcsókról többet itt

Hozzávalók a habcsók alaphoz: 4 tojásfehérje, körülbelül 1 bögrényi cukor, 1 vaníliás cukor; a töltelékhez: 4 tojássárgája, 30 dkg étkezési csokoládé, 1,5 dl tej, 1 dl tejszín, csipet só.



Elkészítése: A tojások fehérjét verjük félkeményre, majd kanalanként adagoljuk hozzá a cukrokat. Akkor jó, ha a habverőt kihúzva csúcsok maradnak a nyomán, vagyis megtartja a formáját. Akkor jó, ha egy tömény masszát kapunk.

Kikent, papírral kibélelt közepes nagyságú, kerek tortaformába, egyenletesen kenjük el a masszát, melyből előzőleg keveset félretettünk. Ebből egy csillagcsöves kinyomóval nyomjunk 11 habcsók-rózsát a massza tetejére, majd a szélen húzzunk körbe egy vastagabb csíkot. 100 fokos sütőben sütve szárítsuk ki, kb. 40-50 perc alatt – figyeljük, hogy el ne színeződjön. Akkor jó, ha a beleszúrt fogvájó tiszta marad. A formában hagyjuk kihűlni.

A krémhez az apróra vágott csokit a tejjel, a sóval tegyük fel a tűzre. Amikor elolvadt a csokoládé a felvert tojásokat lassanként adjuk hozzá, állandóan kavargatva, míg megsűrűsödik. Hagyjuk kihűlni. A felvert tejszínhabot forgassuk bele.

A kihűlt lapról egy éles kés segítségével feszegessük fel a habcsókrózsákat, majd kenjük le a csokoládés krémmel úgy, hogy a szélek minél kevésbé sérüljenek. A krém tetejére illesszük vissza a rózsákat. Legalább 4-5 órát hagyjuk hűtőben érni, ezalatt a krém megkeményedik, és szépen szeletelhetővé válik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése