Szívecskés keksz: szeretettel

Kislányoknak nagyon tetszeni fog, méghozzá kétszer is. Amikor segítenek anyának elkészíteni, és amikor elfogyaszthatják:)


Hozzávalók (3 tepsinyi mennyiséghez): 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 nagy tojás, 2 tasak vaníliás cukor, csipet só, fél tasak sütőpor; a glazúrhoz: 5 dkg porcukor, fél citrom leve, piros ételfesték, szórócukor.

Elkészítése: A tojást a cukrokkal habosra verjük, hozzáadjuk a vajat, azzal is kidolgozzuk. Hozzákavarjuk a lisztet, a sütőport, kidolgozzuk. A lágy tésztát műanyag tasakba szedjük, 1-2 órára hűtőbe tesszük. Kivéve lisztes felületen vékonyra nyújtjuk (kb. 3-4 mm.), szív alakú kiszaggatóval kiszúrjuk, előkészített sütőpapírral bélelt tepsibe szedjük, forró sütőbe szedve kb. 10 percig sütjük. Egyenletes felületre szedjük, kihűtjük. A porcukrot annyi citromlével, hogy könnyen kezelhető, de még formázható maradjon, kikavarjuk. Egy kicsit félreteszünk, a többit színezékkel szép rózsaszínűre festjük. Műanyag zacskóba szedjük, a kekszekre nyomjuk, elkenegetjük, majd megszárítjuk. A fehér mázzal a szíveknek kontúrt rajzolunk, majd az egészet hagyjuk megszáradni. 

Karamellel töltött diós keksz

Egyik gyerekemnek bejött, a másiknak nem. Így döbben rá az ember, hogy vannak megosztó receptek is: ugyanaz a sütemény nem tetszhet egyformán mindenkinek. Annyit talán megjegyeznék, hogy afféle testesebb édesség, nem a könnyű kategóriába tartozik.



Hozzávalók (1 nagy tepsinyi adaghoz): 25 dkg liszt, 15 dkg lágy vaj, 10 dkg cukor, 2 kanál kakaó, 1 nagy tojás, 2 kanál tej, 1 tasak vaníliás cukor, negyed mokkáskanálnyi só; a töltelékhez: 12-14 lágy vajkaramella, 2-3 kanál tejszín, kb. 5 dkg darált dió, 1 tojás fehérje; a tetejére: 3 dkg csokoládé, 1 kiskanál vaj

Elkészítése: A lisztet átszitáljuk, a kakaóval és a sóval elkavarjuk. A lágy vajat a cukorral kiverjük, hozzáadjuk a tojást, azzal is habosra dolgozzuk. Beleöntjük a tejet, hozzáadjuk a vaníliát, kidolgozzuk, majd a mixert kis sebességre téve, kanalanként belekavarjuk a lisztes keveréket. Lágy masszát kell kapnunk, amit műanyag zacskóba szedve hűtőbe teszünk 1-2 órára. Kiszedve vizes kézzel kis golyókat formázunk belőle, kissé ellapítjuk. A tojás fehérjét felverjük, a gombócokat először ebbe, majd darált dióba forgatjuk. Sütőpapírral ellátott tepsibe rakjuk, mindegyik közepébe az ujjunkkal kis üreget képzünk. Előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt megsütjük. Kihűtjük. A karamellt darabokra vágjuk, 2 kanál tejszínnel mikróban kb. 15 másodpercig melegítjük, kivesszük, elkavarjuk, ha szükséges még pár pillanatra visszatesszük. Amikor szép simára kavarjuk, kiskanál segíítségével megtöltjük az üregeket, kihűtjük. A csokoládét a vajjal felmelegítjük, vékony sugárban csíkokat húzunk a sütikre, megdermesztjük.

Megjegyzés: Legegyszerűbb, ha a langysora hűlt csokoládét egy műanyag zacskóba szedjük, aminek a sarkából épp csak pici lyukat nyisszantunk egy ollóval.


Tipp: Díszíthetjük olvasztott fehér csokoládéval is, ez esetben akár kókuszreszelékkel is megszórhatjuk, úgy is szép látványos. 

Ropogós sajtos keksz

Beszélgetni, mozizni, sörözni. Könnyen készül, sok lesz belőle:)



Hozzávalók (2 közepes tepsinyi adaghoz): 25 dkg liszt, 1 dl olaj, 1 dl olaj, 1 tasak szárított élesztő (vagy kb. 1,5 dkg friss), 1 kiskanál cukor, fél teáskanálnyi só; a tetejére: 1 tojás, reszelt sajt, só
Elkészítése: A vizet langyosra melegítjük a cukorral. Beleszórjuk az élesztőt, felfuttatjuk. A lisztet kétszer átszűrjük, hozzáadjuk a sót, majd az élesztős vizet és az olajat. Szép simára dolgozzuk, liszttel megszórjuk, letakarva megkelesztjük. Lisztes felületen vékonyra nyújtjuk (3-4 mm), lekenjük a felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal, pici sóval, derelyevágóval félujjnyi széles, hosszúkás csíkokat vágunk belőle, sütőpapírral kibélelt tepsibe szedegetjük, előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt aranysárgára sütjük. egyenes felületre szedjük, kihűtjük.

Megjegyzés: Érdemes rögtön két adagot készíteni, nagyon finom, afféle „eteti magát” sütemény.

Ötlet: Különlegesebbé tehetjük, ha só helyett kedvenc fűszerkeverékünkkel szórjuk meg, például pizzafűszerkeverékkel.


Tipp: Ha a tetejére szórt reszelt sajtot a tenyerünkkel kissé rányomkodjuk a tésztára, sokkal könnyebben vághatjuk, nem ragad annyira a derelyevágóra. 

Csokoládés gesztenyetorta


A hűvös napokban van-e finomabb, mint egy gesztenyeillatú ízletes sütemény? Ilyenkor a kevesebb fény miatt a melatonin nevű hormon hatására az emberek borúsabbak mint a verőfényes nyári napokon, ez is magyarázza azt, hogy többször megkívánjuk a boldogsághormonokat ébredésre bíró finomságainkat, mint például a csokoládét. Ahogy mondani szokták, a gesztenye ezúttal csak hab a tortán (és tortában). Lepjük meg családunkat ezzel a kicsit ugyan idő-, és munkaigényes, ám annál ízletesebb süteménnyel, és meglátjuk, arcukra egy időre visszatér a nyári nap mosolya is. A torta amolyan békebeli aromát hordoz, abszolút természetes, házias ízű. Egy ízletes kávéval pedig egy szelet a boldogságból.




Hozzávalók (1 kerek tortaformához), a tésztához: 5 tojás, 6 kanál liszt, 6 kanál cukor, 1 tasak sütőpor, 1 nagy kanál kakaó; a krémhez: 25 dkg gesztenyemassza, 10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé, 2 dl tejszín, 2 kanál méz, ha szükséges, porcukor, rumaroma; a tetejére és a bevonathoz: 20 dkg magas kakaótartalmú csokoládé, 1 dl tejszín, tört pisztácia.
Elkészítése: A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket félig felverjük, hozzáadunk 1 kanál vizet, azzal is kidolgozzuk. Kanalanként beleszórjuk a cukrot, mindegyikkel alaposan felverve. Amikor kemény hab, egyenként hozzádolgozzuk a tojások sárgáját is, összedolgozzuk. A gépet félretéve kanalanként rászórjuk a sütőporral és kakaóval leszitált lisztet, óvatosan, alulról felfelé történő mozgásokkal felkavarjuk, hogy minél több levegő menjen a tésztába, így lesz szép könnyű. 4 egyenlő részre osztjuk. A tortaforma alját előkészítjük, egyenként rákenjük a tésztát, kisütjük, kihűtjük.


A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük. A csokoládét megolvasztjuk, lassanként hozzácsorgatjuk a tejszínhez, összekavarjuk a mézzel, majd az egészet az áttört gesztenyével. Rumaromával ízesítjük, ha szükséges porcukorral édesítjük, pár kanállal félreteszünk belőle. A kihűlt lapokat meglocsoljuk pici rumaromával, rákenjük a három részre osztott krémet, a lapokat kissé megnyomogatjuk, a felső lapra rákenjük a félretett csokoládés krémet, hűtőbe tesszük legalább 2-3 órára. Kivéve a bevonathoz valókat összeolvasztva rákenjük. Tetejére gesztenyegolyócskákat rakhatunk, és megszórjuk pisztáciával. Tálalás előtt legalább 1 éjjelt érdemes hűtőben vagy hűvös helyen pihentetni, hogy az ízek összeérjenek. 

Fényezett hús


Eleink kifejezetten kedvelték a hús és az édes ízek párosítását. Sokszor főzték ételeiket gyümölccsel, lekvárral, illetve készítettek melléjük valamilyen édes szószt, mártást. Az alábbi recept baracklekvárral készült, gyorsan elkészül, és igazi kuriózum lehet azok számára, kik még nem készítettek ilyen „merész” párosítást.


Hozzávalók (4 személyre): 1 kg sertéscomb vagy lapocka, só, bors, zsiradék, 2-3 kanál baracklekvár, citromlé, esetleg bor.

Elkészítése: A húst közepesen nagy kockákra vágjuk, megmossuk, papírtörlőre rakjuk, hogy a nedvességet felitassuk. Sózzuk, borsozzuk. Zsiradékot melegítünk, belerakjuk a húskockákat, átforgatjuk, míg kifehéredik, lefedjük. Lassú tűzön pároljuk, pici vizet vagy bort csak akkor adunk alá, ha már elsülte a saját levét, de még nem elég puha. Amikor elkészül, rákanalazzuk a baracklekvárt, erős tűzön kavargatjuk, míg szép fényes bevonatot kap a hús. Ekkor annyi citromlevet facsarunk rá, amitől édes-savanykás lesz. Azonnal tálaljuk, mellé tetszés szerinti köretet kínálunk.

Megjegyzés: Jól illik hozzá a tojásos rizs, a bulgur, vagy a rizibizi, de tésztával is tálalhatjuk. 

Kétcsokis mogyorós szelet

Nem nagy macera, végül is kész csokoládéból készül, a végeredmény mégis különleges. Fontos, hogy az értéktelen, kakaót alig látott csokoládénak nevezett édességrúd helyett valódi csokoládét válasszunk és ez kb. ötven százalékos kakaótartalomnál kezdődik. Mondják a hozzáértők. Én ennél magasabb kakaótartalmú csokoládéval dolgozok, mert azt kedvelem.



Hozzávalók (egy kisebb tepsihez): 20 dkg magas kakaótartalmú csokoládé, 20 dkg jó minőségű fehércsokoládé, 10 dkg mogyoró, kb. 10 dkg vaj, 2 kanál olaj.

Elkészítése: A mogyorót zsiradék hozzáadása nélkül, állandóan kavargatva pörköljük meg. Tegyük konyharuha közé, és dörzsölgetve szabadítsuk meg a héjától (az udvarra kimenve, vagy az ablakon kihajolva, hogy a szomszéd meg ne lásson), fújkáljuk ki az apró héjakat is. Egy kisméretű tepsit alufóliával béllejünk ki, kevés olvasztott vajjal alaposan kenjünk ki. Gőz fölött olvasszuk meg a fehér csokoládét, annyi vajat adva hozzá, kb. 8-10 dkg, hogy könnyen kavarható, sima legyen, dolgozzunk bele 1 kanál olajat is. Simítsuk a tepsibe. Ugyanabban az edényben olvasszuk meg kb. 10-12 dk vajjal és 1 kanál olajjal a csokoládét, míg az is szépen kenhető, selymes állagú lesz, simítsuk a fehér csokoládéra. Nyomkodjuk bele a mogyorókat, majd hagyjuk megszikkadni, vágjuk kisebb kockákra.


Megjegyzés: A vaj mennyisége nagyban függ a csokoládé minőségétől. A végeredmény kemény, de kézben olvadozó, amolyan nosztalgikus csokoládé lesz. Mogyoró helyett készíthetjük dióval, de a fehér csokoládéhoz kavarhatunk 1-2 kanál kókuszreszeléket is.

Mézes-almás zabpehelyszelet

Frissen nagyon finom. Másnapra viszont már nem volt olyan ropogós, és ez kicsit elvett az értékéből, de merem ajánlani. Legközelebb fehér csokoládéval bevonva próbálom ki. 

Hozzávalók (1 kicsi tepsihez): 30 dkg zabpehely, 20 dkg vaj, 15 dkg barnacukor, 10 dkg mazsola, 2 nagy alma, 4 kanál méz, fél teáskanál fahéj, kevés vaj; a tetejére: 5 dkg csokoládé, kiskanálnyi vaj, szeletelt mandula.


Elkészítése: Az almát alaposan megmossuk, de lehetőleg ne hámozzuk. Apró kockákra vágjuk, vajon párolni kezdjük. Állandóan kavargatjuk, míg megpuhul. Rászórunk 5 dkg barnacukrot, együtt sütjük, míg kissé megkaramellizálódik, levesszük.  A vajat a maradék cukorral és a mézzel habosra kavarjuk, hozzáadjuk a mazsolát és az almát, szép simára kavarjuk. A sütőt előmelegítjük. A tepsit vajjal kikenjük, belesimítjuk a zabpelyhes masszát, körülbelül 20-25 percig sütjük. Kihűtjük, majd kockákra vágjuk. A csokoládét a vajjal felolvasztjuk, rácsorgatjuk a műzliszeletekre, megszórjuk szeletelt mandulával.
Megjegyzés: A huszadik percnél ellenőrizzük, óvatosak legyünk, mert ha megég, kiszárad. Akár az egész szeleteket is belemártogathatjuk csokoládéba, úgy is igen vonzó a gyerekek számára.

Tipp: Tetszés szerint bármilyen más aszalt gyümölccsel készíthetjük. 

Csokoládés kókuszgolyócskák

 Seperc alatt elfogy:)


Hozzávalók: 20 dkg kókusz, 15 dkg cukor, 12 dkg vaj, 10 dkg tejpor, 1,5 dl. tej; a mártogatáshoz: 10 dkg csokoládé, 1 kanál vaj, ha szeretjük, fél kiskanálnyi romaroma.


Elkészítése: A vajat a tejjel felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot. Kavargatva hozzáadjuk a kókuszt, pár percig kavargatjuk, míg a kókusz megpuhul. Ha szükséges 1-1 kanál tejet még adhatunk hozzá, de vigyázzunk, nehogy ellágyítsuk. Levesszük a tűzről, azonnal belekavarjuk a tejport. Langyosra hűtjük, és amikor a kezünk már bírja, kis golyókat formálunk belőle. Kb. egy órát hagyjuk száradni, úgy könnyebben kezelhető. A kissé megszikkadt golyókat fogvájóra szúrjuk, belemártogatjuk a közben vajjal felolvasztott csokoládéba, alufóliára szedegetve hagyjuk megszikkadni.

Megjegyzés: ha van bármink, amibe a fogvájókat anélkül beleállíthatnánk, hogy felboruljanak (pl. kemény habszivacs, polisztirén), sokkal egyszerűbb a dolgunk. A habszivacsot húzzuk be alufóliával, majd a fogvájókat tetejükön a golyócskákkal szúrjuk bele. Sokkal szebben száradnak, mint lapos felületen. 

Sütőtökös rolád

Az elkészítésénél nem tettem hozzá fűszert, de a kész süteménynél el tudtam volna képzelni egy kis friss, illatos fahéjat a tésztába. Vagy citromhéjat. 


Hozzávalók (1 rúdhoz), a tésztához: 3 tojás, 10 dkg liszt, 1 bögre tisztított sült tök, 1 tasak vaníliás cukor, fél tasak sütőpor; a krémhez: 30 dkg tehéntúró, 2 dl tejszín, 2 kanál méz, porcukor ízlés szerint; a tetejére: 10 dkg porcukor, 1,5 kanál víz, 2 kiskanál neszkávé, 1 dkg vaj; a díszítéshez: 5 dkg csokoládé, kiskanálnyi vaj, meggyszemek.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket félkemény habbá verjük, lassanként hozzászórjuk a cukor felét. A másik felével habosra verjük a tojások sárgáját. Belekavarjuk a péppé zúzott sütőtököt, a sütőport és a vaníliás cukrot. Sütőpapírral bélelt tepsiben készre sütjük, a sütőpapírral együtt, konyharuha segítségével (meg ne égessük a kezünket), azonnal szorosan feltekerjük, kihűtjük.

A túrót villával áttörjük. A tejszínt kemény habbá verjük, amikor kész, kanalanként beledolgozzuk a túrót, majd a mézet. Amikor szép krémes, annyi porcukrot adunk még hozzá, amilyen édesre kívánjuk. A tésztát kiterítjük, megkenjük a töltelékkel, amiből keveset félreteszünk. Elkezdjük feltekerni, miközben a papírt fokozatosan lehúzzuk róla. A félretett krémmel a tetejét bevonjuk. Hűtőbe tesszük 1 órára. A glazúrhoz valókat összemelegítjük, rálocsolgatjuk, szépen elsimítjuk. A csokoládét a vajjal szintén felmelegítjük, egy kiskanál segítségével a sütemény tetejét berácsozzuk, majd szeletenként 1-1 meggyszemmel díszítjük. 

Gyerekek kedvence: Hógolyó sütemény

Gyermekeimen tesztelve :)

Hozzávalók 16-20 darabhoz, a tésztához: 10 dkg cukor, 10 dkg liszt, 5 tojás fehérje, 1 kiskanál sütőpor; a töltelékhez és bevonathoz: 4 dl tej, 20 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 tasak tejszínes vagy vaníliás puding; a hópelyhekhez: kókuszreszelék

Elkészítése: A tojások fehérjét félkeményre verjük. Kanalanként rászórjuk a cukrot, mindegyikkel alaposan eldolgozzuk. Kemény habot készítünk belőle. A robotgépet félretéve kanalanként a habra szórjuk a sütőporos lisztet, amit mint a piskótánál, óvatosan kavarunk bele. Felét egy előkészített, közepes méretű tepsibe simítjuk, 160 fokon tűzpróbáig sütünk. Ugyanígy járunk el a másik rész tésztával. A pudingot a tejjel és a cukorral megfőzzük, kihűtjük, habosra kavarjuk a vajjal.
A kihűlt tésztalapokból kerek formákat szaggatunk, melyekből 2-2 darabot a krémmel összeragasztunk, majd kívül is bekenünk. Tányér fölött kókuszreszelékkel alaposan beszórjuk.

Megjegyzés: Ha a tészta sárgulni kezd, mielőtt elkészül, takarjuk le sütőpapírral. A tésztának hófehérnek kell maradnia. 

Szabadtűzön


Puncsos mignon


A mignonkészítéstől sokan félnek, pedig nem annyira kézügyesség, mint türelem szükséges hozzá. Sajnos ezért is nem készítjük túl sokszor, holott igazán látványos eredményt érhetünk el, és abban is biztosak lehetünk, hogy nem győzzük majd a dicséreteket bezsebelni értük! Ha igazi meglepetést szeretnénk készíteni szeretteink számára karácsonyra, készítsünk mignioint. Például az alábbit.


Hozzávalók (kb. 20 darabhoz), a tésztához: 4 tojás, 5 kanál cukor, 6 kanál liszt, 1 kiskanál sütőpor, 0.5 dl olaj; a töltelékhez: 15 dkg vaj, 10 dkg piskóta vagy kekszmorzsa, kb. 10-15 dkg porcukor (ízlés szerint), 3 kanál baracklekvár, 2 kanál kakaó, 2-3 kanál feketekávé, rumaroma, pár kanál tej; a bevonathoz: 20 dkg porcukor, 1 tojás fehérje, fél citrom leve, 4-6 kanál szép sötét meggylé, rumaroma.
Elkészítése: A tésztához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjékből félkemény habot verünk, kanalanként hozzászórjuk a cukrot, kemény, fényes habot verünk, vékony csíkban hozzácsorgatjuk az olajat. Egyenként hozzádolgozzuk a sárgákat, majd óvatosan beleforgatjuk a sütőporral elkavart lisztet. Papírral bélelt, közepes nagyságú tepsiben kisütjük, kihűtjük. A tészta 1/3-át levágjuk. A kisebbik részt mixertálba tesszük, összemorzsoljuk, a nagyobbat kettévágjuk. A morzsolt piskótát a hozzávalókkal robotgéppel habosra verjük, annyi tejet adagolva hozzá kanalanként, hogy könnyű tölteléket nyerjünk. A kettévágott piskótát megtöltjük a krémmel, a felső lapot kissé rányomogatjuk. Hűtőben másnapig dermesztjük, ekkor éles késsel gyönyörű kockákat tudunk vágni belőle.

A bevonathoz valókból sima habot verünk (a porcukor teljesen olvadjon el benne). A kis mignonokat ezzel bevonjuk, tepsire rakjuk, majd 100 fokon, előmelegített sütőben 15 percig szárítjuk. Miután kihűlt, egy kevés félretett bevonattal a tetejüket becsíkozzuk. 

Csokoládés diógolyók


Tévedésből is lehet finomat készíteni! Az alábbi édességnek története van. Éppen kókuszos verzióban szerettem volna gyermekeim számára elkészíteni, hiszen azzal mindig leveszem a lábukról őket, amikor a munka felénél észrevettem, hogy már csak egy tasaknyi kókuszom van itthon. Igen ám, de az alap már kész volt. Nem szeretek ételt kidobni, így szétnéztem a konyhában, mit használhatnék kókusz helyett. A legjobb megoldásnak a dió mutatkozott, így a kókuszt kiváltottam vele. De milyen jól tettem! A gyerekek odavoltak érte, próbálják ki bátran, nagyon ízletes!


Hozzávalók: 20 dkg darált dió, 15 dkg cukor, 10 dkg tejpor, 1,5 dl tej, 1 tasak vaníliás cukor; a bevonathoz: 10 dkg csokoládé, 1 csapott evőkanál vaj, 2 kanál víz.
Elkészítése: A tejet a cukrokkal felforraljuk, hozzáadjuk a darált diót, kavargatva megfőzzük. A tűzről levéve azonnal belekavarjuk a tejport, langyosra hűtjük. Kis golyókat formázunk belőle, szalvétára szedve hagyjuk szikkadni. Ekkor fogvájót szúrunk bele, amivel a felolvasztott, vajjal és vízzel elkavart csokoládéba mártogatjuk. Rácsra szedve hagyjuk megszikkadni. Igen ízletes, sosem lehet eleget készíteni belőle.
Megjegyzés: ha a főzött diót lágynak ítéljük, még adjunk hozzá 1-2 kanál darált diót. Aki szereti, a dióhoz kevéske rumaromát is adhat, úgy még különlegesebb.

Tipp: Szaloncukornak is kiváló, ám ekkor kissé lapított és hosszúkás formát öltsünk neki. 

Könnyű neszkávékrémes torta


A karácsonyi menü elfogyasztása után már nemigen vágyunk nehéz desszertekre, így előnyt élveznek azok a finomságok, melyek az édes élményt ugyan megadják, de a hasunkat már nem terhelik tovább. Az alábbi pehelykönnyű torta minden bizonnyal sokak tetszését elnyeri majd. A tejszínhabos-mascarponés és a neszkávés-csokoládés habkönnyű krémet narancsillatú tésztalapok közé simítottuk, és egy rém roppant egyszerű bevonattal tettük tökéletessé. Próbálják ki önök is, nem fognak csalódni!


Hozzávalók 1 nagy kerek formához, a tésztához: 7 kanál liszt, 6 kanál cukor, 5 tojás, 3 kanál frissen facsart narancslé, 1 tasak vaníliás cukor, 1 teáskanál sütőpor; a neszkávés krémhez: 20 dkg cukor,  5 tojás sárgája, 5 dkg legalább 50%-os csokoládé, 3 dl tejszín, 2-3 kiskanál neszkávé (ízlés szerint), 1 dl tej, 1 púpos evőkanál liszt, 1 tasak (12 gr) zselatin; a mascarpones krémhez: kb. 12-13 dkg (fél doboz)mascarpone, 2,5 dl tejszín, 2 kanál méz; a bevonathoz: 20 dkg porcukor, 1 tojásfehérje, fél citrom leve, kókuszreszelék.
Elkészítése: A tojásokat különválasztjuk. A fehérjéket félkeményre verjük, kanalanként beledolgozzuk a cukrokat. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. Robotgép lassú fokozatán, vagy fakanállal kanalanként hozzákavarjuk a lisztet és a sütőport, majd lassanként a narancs levét is. Papírral bélelt nagyméretű formába simítjuk, előmelegített sütőben megsütjük. Kihűtjük, 3 lapba vágjuk.
A tojások sárgáját a cukorral, a neszkávéval és a liszttel kikavarjuk, lassanként felengedjük a tejjel. Hozzáadjuk a tört csokoládét, lassú tűz (vagy gőz) fölött főzzük, míg vastag pudingszerű lesz. Kihűtjük. A zselatint 2 kanál meleg vízbe áztatjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, kanalanként hozzáadjuk a csokoládés krémet, könnyű habbá verjük. Mielőtt a gépet leállítanánk, lassanként hozzádolgozzuk a zselatint is.
A mascarponés krémhez a tejszínhabot keményre verjük, majd kanalanként hozzádolgozzuk a mascarponét. Szintén könnyű krémet nyerünk, beledolgozzuk a mézet.
A kihűlt lapokat megtöltjük a krémekkel. A tortát éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap csillagformát rajzolunk rá, éles késsel levágjuk a felesleges részeket. A bevonathoz a tojásfehérjét a porcukorral simára kavarjuk, lassanként hozzádolgozzuk a citrom levét. Rákenjük a tésztára, megszórjuk kókuszreszelékkel. Pár óráig száradni hagyjuk, majd legalább 3-4 órára, de akár egész éjjelre hűtőbe tesszük.


Megjegyzés: Kicsit macerás, és időigényes, de a végeredmény mindenért kárpótol! 

Almával töltött karaj


Szeretjük az almát, és kedveljük az ízletes húsokat is. Kedvencünk a zsiradékon párolt, cukorral karamellizált, tejszínnel felengedett, selymesre dolgozott almaszósz, de nem csak ebben a formában fogyasztjuk. Az alábbi recept roppant egyszerű és ízletes, könnyen elkészül. Hidegen, melegen egyaránt ízletes.


Hozzávalók (4 személyre): 1 kg nem túl vastag karaj, 6-7 alma, só, bors, kakukkfű, 1 kanál méz; a szószhoz: tej.

Elkészítése: A karajból két rudat vágunk, majd a tetején hosszában is belevágunk, mintha ketté akarnánk vágni, ám vigyázunk, hogy legalább 1 kisujjnyira egyben maradjon a hús. A két részt hosszában szintén bevágjuk, így lesz 3 „csatornánk” a húsban. Minden oldaláról sózzuk, borsozzuk. Az almákat megmossuk, egyet vékony szeletekre vágunk. Ezeket beillesztgetjük a csatornákba. A többi almát kis kockákra vágjuk, zsiradékon megpároljuk, a végén egy kanál mézzel épp csak elkavarjuk, levesszük. A húsban a hiányzó részeket kitöltjük párolt almával, majd hústűvel a hús két szélét összefűzzük, a végeket szintén (vagy fogvájóval). A húst az almákra helyezzük, megszórjuk kakukkfűvel. Az almára kevés vizet öntünk, amit annyiszor pótolunk, ahányszor kezd lefőni a hús alól, ám egyszerre ne öntsünk sok vizet alá. Kb. 60 percig főzzük, ekkor egy kis szeletet vágva megnézzük, átsült-e. A húst kiemeljük, kihűtjük. Az almákra szórunk egy kanál lisztet, felforraljuk, majd annyi tejet öntünk alá, hogy szósz sűrűségű legyen. A húst a szósszal, tetszés szerinti zöldségekkel, körettel szeletekre vágva kínáljuk.


Megjegyzés: Az almához adhatunk mazsolát, de a húst alma helyett apróra vágott aszalt szilvával is készíthetjük. Azoknak ajánlott, akik kedvelik a hús-gyümölcs párosítást.

A töltött káposzta, nem maradhat el

Ez az ízletes étel az egyik leginkább időtálló finomsága a magyar konyhának. Lakodalmakban, ünnepi összejövetelek során szinte mindig ott van az asztalon, sőt, sok háztartásban, így például édesanyám konyhájában is, hagyományos szombati étel. Bár számtalan verzióban főhet, úgy a tölteléket, mint az elkészítés módját tekintve, egyben biztosan egyet érthetünk: aligha akad, aki ellentmond, ha meglátja a tányérján gőzölögni. Bár létezik húsmentes verziója is, én ezúttal mégis három hússal készülő, de mégis különböző variánst hoztam, fogadják szeretettel, fogyasszák egészséggel!


Szabolcsi töltött káposzta



Hozzávalók (8-10 személyre): 50 dkg darált hús, 30 dkg rizs, 10 dkg füstölt szalonna, 2-3 cikk fokhagyma, 1 kisebb vöröshagyma, 1 tojás, só, bors, köménymag; 1 fehérkáposzta, 3 kanál ecet, 1 teáskanál só; 2 cikk fokhagyma, 2 dl paradicsomlé; a tálaláshoz csípős-paprikakrém, tejföl.
Elkészítése: Annyi vizet teszünk főni, amiben a káposztát megabálhatjuk. Amikor fő beletesszük a fűszereket, majd óvatosan a kivágott torzsájú, torzsnál bevagdosott káposztát. Lefedve hagyjuk főni, míg a felső levelek elszíneződnek, ezeket ha szükséges még alávágva leszedegetjük, hűtjük. A kész leveleket lecikkelyezzük, majd félbevágjuk/tépjük.
A szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük. A pörcöt kiszedjük, a húshoz adjuk, a zsírban az apróra vágott (vagy zúzott) hagymákat megpároljuk, megszórjuk pirospaprikával, őrölt köménnyel, azonnal a rizsre öntjük. A húst és a rizst összekavarjuk, sózzuk, borsozzuk, alaposan kidolgozzuk a tojással. A káposztaleveleket a töltelékkel megtöltjük, a megmaradt, apróra vágott káposztával kibélelt főzőedénybe helyezzük. A tetejére is szórunk a káposztából, felengedjük annyi vízzel, ami ellepi, minél lassúbb tűzön félkészre főzzük. Hozzáöntjük a zúzott fokhagymával elkavart paradicsomlevelet, készre főzzük. Tálaláskor tejföllel, és csípős-paprikakrémmel kínáljuk.
Megjegyzés: Általában beleteszik a csípős paprikát a káposzták közé, de ha nem kedveljük csípősen, egyszerűbb, ha elkészülte után ki-ki kedvére fogyaszt a paprikakrémből melléje.

Bihari töltött káposzta



Hozzávalók (8-10 személyre): 1 friss édeskáposzta, 2-3 szál füstölt kolbász, 50 dkg hús, 15 dkg rizs, 2 tojás, 1 csokor friss, vagy 1 kanál szárított zöldkapor, 1 kisebb vöröshagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1 kanál liszt, só, bors, pirospaprika, tejföl.
Elkészítése: A káposztát a szabolcsihoz hasonlóan készítjük, azzal a különbséggel, hogy a főzővízbe kaprot is teszünk. A töltelékhez a hagymákat apróra vágjuk, a rizst többször átmossuk. A hozzávalókból tölteléket gyúrunk, ezzel megtöltjük a leveleket. Az edény alját apróra vágott káposztával megszórjuk, ráhalmozzuk a töltött káposztákat, közöttük elhelyezzük a darabokra kolbászokat. A káposzta abáló levével felöntjük, készre főzzük. Amikor kész, a tejfölt 1 kanál liszttel elkavarjuk, fél dl vízzel és a töltött káposzta levével elkavarjuk, ráöntjük az ételre, felforraljuk. 10 percig lefedve pihentetjük, majd kenyérrel, az apró káposztával és kolbászdarabokkal kínáljuk.

Erdélyi töltött káposzta



Hozzávalók (8-10 személyre): 1 fej savanyú káposzta, 50-60 dkg füstölt oldalas, 50 dkg darált hús, 20 dkg rizs, 15 dkg húsos szalonna, 1 kisebb vöröshagyma, 2-3 cikk fokhagyma, só, bors, pirospaprika, friss, egyben szárított vagy mélyhűtött csombor és zöldkapor; paradicsomlé ízlés szerint.
Elkészítése: A káposztát leveleire szedjük, lecikkelyezzük, langyos vízben jól átmossuk. A szalonnát kis kockákra vágva kisütjük, hozzászórjuk az apróra vágott hagymákat, kissé megdinszteljük. A zsiradékból kiszedjük, a húshoz kavarjuk. A többi hozzávalóval eldolgozzuk, megtöltjük a káposztaleveleket. A megmaradt savanyú káposztát vékony csíkokra vágjuk, felét beleszórjuk az edény aljába, ráhalmozzuk a töltelékeket, a fűszerágakat, illetve a darabokra vágott oldalast. A tetejére szórjuk a megmaradt aprókáposztát, vízzel felengedve lassú tűzön félkészre főzzük. Hozzáöntjük a paradicsomlevet, készre főzzük. Kis pihentetés után tejföllel, csípős paprikával és kenyérrel kínáljuk.

Megjegyzés: a morzsolt szárított fűszer nem alkalmas. Bár az íze belefő, de kellemetlenül szétszóródik főzés közben, mindent ellep, és van, akit ez zavar.